Engedd meg, hogy egy viccel kezdjem.
Móricka az állatkertben: – Apu ez milyen állat? – Nem tudom. – mondja az apa. – És ez, milyen állat? – Nem tudom. – válaszol az apja. – Hát ez, milyen állat? – Nem tudom. – folytatja az apa. Az anya közbeszól: – Móricka hagyd már békén apádat! Mire az apa: – Hagyd csak szívem, úgy tanul a gyerek, ha kérdez!
Az egyik első kérdés, amit megtanulunk kimondani a „Nem” után, az a „Miért?”. Kisgyerekként sok minden érdekel és ez a legtermészetesebb. Ezzel nagyon hamar a felnőttek idegeire megyünk. Előbb vagy utóbb erre rá is jövünk, és akkor vagy azt tanuljuk meg, hogy senkitől nem szabad „kérdezősködni” vagy azt, hogy csak bizonyos emberektől érdemes, másoktól pedig nem.
Te, mint vezető, szülő vagy pedagógus melyik kategóriába tartozol?
Legyél tanuló vagy alkalmazott, ha azt érzed, hogy nem „szabad” kérdezz, akkor az az egyik jele, hogy nem jó helyen vagy. „Túl sokat akarsz tudni”, ezért pedig kezdel szálka lenni a környezeted szemében. Bármit is jelez vissza a környezeted, merd nyugodtan feltenni magadnak a kérdést: „Mit akarok magamtól, mit szeretnék megtudni, elsajátítani?” Ha erre a kérdésre meg van a válaszod, el kezdel abban a témában kutatni és megkezdődik egy csodálatos tanulás.
Szülőként, vezetőként, pedagógusként ha azt tapasztalod, hogy az emberek nem kérdeznek, ez egy figyelmeztető jel, mégha kényelmesnek is tűnik. Aki nem kérdez, az vagy nem mer vagy nem érdekli kellő mélységben a téma. Egyik sem jó, mert ritka az, hogy kérdések tisztázása nélkül minden tiszta és érthető legyen az emberek számára. Én arra bíztatlak, hogy vezetőként, oktatóként, szülőként tedd fel magadnak a következő kérdéseket: „Mit akarok, hogy tudjanak az embereim, tanulóim?” „Mit akarok, hogy tudjanak öt év múlva?”
Vélemény, hozzászólás?